2017. december 28., csütörtök

Új rend

Amióta az ember kiemelkedett az állatok sorából, azóta próbálta mindennek meghatározni az árát. Eleinte cserékkel tartották fenn a kereskedelmet – ami az egyiknek felesleges, az a másiknak hasznos volt –, aztán ezt felváltotta a pénz, és egyre nagyobb jelentőséghez jutott. Végül, ha maradtak is aprócska szigetek, melyek dacoltak az új gazdasági formával, a kapitalizmus megvetette a lábát, és gyökeret eresztett. Akadtak, akik az elején jelezték, hogy gondok lesznek, de mire az emberek észbe kaptak, már nem lehetett, mit tenni.
Az új rendszer cserjéje időközben diófává erősödött, és mélyen, kiszakíthatatlanul gyökeret vert a világban. Az árnyékában élők két kézzel gyűjtötték a termést. A nemtörődömök évről évre felélték a felhalmozott javaikat, de akadtak, akik takarékosan, a legrosszabbra számítva csak csipegették – jobban szerettek hozzátenni, mint elvenni belőle. A kapzsiság észrevétlenül fertőzte meg lelküket. Minél többet birtokoltak, annál többet akartak.
Később jött a korszakalkotó gondolat, és a tartalékokból visszacsepegtettek a pórul jártaknak, így ösztönözve őket a még keményebb munkára és hűségre. Az egész mögött egy elv ált:
Mégis, milyen kutya harapna a gazdája kezébe?
Amennyiben valamelyik eltévelyedett lélek mégis odakapott, a többiek azonnal kirekesztették.
Azonban ahogyan az lenni szokott, semmi sem tartott örökké. Felhők gyűltek a fa fölé, és napfény híján a termés megtizedelődött, de a gazdák nem érték be kevesebbel.
Az új helyzet, új válaszokat kívánt. Az addig hűséges jószágok érdekcsoportokba tömörültek, és követelődzni kezdtek. A fokozódó nyomás hatására a gazdák engedtek, de nem adták fel. A múltat hívták segítségül. Ami egyszer működött, azt kár lett volna elkótyavetyélni, így a vagyonukat nem kímélve magukhoz édesgették a megválasztott vezetőket, akik megrészegülve a jóléttől engedelmeskedtek. Rövidlátásuk ékes bizonyítékaként úgy érezték, számítanak. Ahogy az már egyszer megtörtént, őket is megfertőzte a kapzsiság.
A gazdák a megfelelő pillanatban megvonták tőlük a további támogatásokat, és figyeltek. Az éhen maradtak egy ideig értetlenül bámultak, majd engedelmeskedtek gyomruk sürgető szavának, és védenceik kárára pótolták kieséseiket. Csalfaságukra – hála a gazdák leleményének és odafigyelésének – hamar fény derült. Akik egykor megválasztották őket, hirtelen ellenük fordultak, és az életükre törtek. Bizalmuk megkopott, csalódottságukban nem ültettek a helyükre senkit.
A régi gazdák újult erővel estek alattvalóiknak, immáron egy letisztultabb, tökéletesebb tervvel, és addig sanyargatták őket, míg csupán annyi erejük marad, amivel a munkájukat el tudták végezni. Így vegetáltak tovább. Az urak gazdagodtak, a többiek szegényedtek. Néha egy-két elszabadult kopó ugatott kicsit, de ahogy éhezni kezdtek, elhallgattak.
Idővel az elkeseredettség és a kiábrándultság eltorzította egyesek értékrendjét. Nem átallottak lopni, rabolni. Ellenük tűzzel, vassal küzdöttek, eredménytelenül. Minél élesebbé vált a csoportok közt húzódó határvonal, annál többen vadultak meg, és egy idő után már öltek is, hogy kielégítsék vágyaikat.
A gazdák egy ideig tanácstalanul álltak a jelenség előtt, melynek köszönhetően újra szembekerültek a régi problémával: megcsappantak a bevételek. A vadak elzárása csak tovább apasztotta vagyonukat, így fokozatosan csökkentették annak kiszabható mértékét. Azonban ez nem hozta meg az áhított eredményt. A kieséseket minden áron pótolni akarták, de egy szinten túl már hiába sanyargattak.
Az idő, mint oly sokszor, végül kitermelte a maga megoldását. Sürgető bajukra onnan kaptak választ, ahonnan a legkevésbé számítottak rá. Egy közülük, hatalmától elbódulva ölt. Vagyonát nem kímélve hallgattatta el az ellene acsarkodókat, mit sem törődve a hozzátartozókkal. A módszer, ha hagyott is kívánnivalót maga után, működött, ezzel életre hívott egy új korszakot, ahol a gyilkosságot vétségként kezelték, és csupán büntetést szabtak ki az elkövetőre, ami ha nem is közvetlen, mégis a tehetősebbeket gazdagította. A rendszer kiteljesedett, és a szó legszorosabb értelmében mindennek ára lett, még az életnek is.


Írta: S.J.Sednol

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Történetek a különleges erők hétköznapjaiból: túszdráma

– Csak tudnám, miért vezényeltek minket ide? – zsörtölődött Tamás a monitorok borította furgonban Róbertnek. – Mi közünk nekünk egy túszdr...